Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.06.

Már a magyar válogatottban is külföldi a vezér

Iráni származású játékos húzta a magyar válogatott szekerét az olimpiai bajnok ellen.

A magyar férfi kézilabda-válogatott csak a legvégén engedte ki a kezéből a győzelmet az olimpiai bajnok dánok elleni csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn (25-25), keseregni azonban nincs ideje Nagy Lászlóéknak, hiszen vasárnap este már Aarhusban lépnek pályára.


A nemzeti csapat talán legjobbja a hét gólig jutó Dzsamali Iman volt, az iráni származású átlövő 2014-ben kapta meg a magyar állampolgárságot. Ezt megelőzően viszont az iráni válogatottat erősítette. A kézilabdában a legutóbbi válogatott találkozójukat követően három évet kell kivárniuk a játékosoknak, csak ezután léphetnek pályára másik ország színeiben.

A Bajnokok Ligájában is remeklő Dzsamali behívása még csak-csak érthető, bár elgondolkodtató, hogy miért nem tud az erős anyagi lábakon álló magyar klubkézi minőségi játékosokat kinevelni. Ennél jóval nehezebb indokot találni a 33 évesen, a dánok ellen debütáló Vilovszki Uros szerepeltetésére, hiszen a szerb származású beálló nem rendelkezik Dzsamalihoz hasonló extra képességekkel.

Nem idegen a magyar válogatottól a honosított játékosok szerepeltetése, hiszen az utóbbi évtizedben, olyan klasszisok húztak magyar mezt, mint Pérez Carlos, Eklemovics Nikola vagy Krivokapics Milorad. Az általában minden világversenyen az aranyért küzdő dánok egyáltalán nem szerepeltetnek honosított játékost, annak ellenére, hogy van olyan posztjuk, amelyre hosszú évek óta nem tudnak igazán komoly klasszist felépíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Fogyni szeretnél? Citromos víz helyett fagyaszd le a gyümölcsöt!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval