Létrehozva: 2018.12.11.

Leszámolás a stadionban, ez a férfi ütötte le az újpesti drukkert

Profi ökölvívó tartotta rettegésben szombaton az Újpest szurkolóit. B. Zsolt a Vidi elleni meccsen a hazai tárborban kezdett pofozkodni, mindezt a biztonságiak szeme láttára.

Egy petárda miatt robbant ki botrány az Újpest-Vidi (2-0) focimeccsen. Noha a hazai tábor előtt ott álltak a sárgamellényes biztonságiak, a rendet a meccsen civilként jelen lévő B. Zsolt kezdett el csinálni. Sajnos a saját módszereivel… B. korábban több kisebb szervezetnél is szerzett ökölvívó-világbajnoki címet, így sosem volt számára idegen a pofozkodás. Most azonban túllőtt a célon.
„Zsolt legalább 5 embert leütött, a rendőrök elő is állították.” – írta levelében egyik olvasónk.


Információnk szerint az egyik drukker – aki ráadásul ártatlan is volt – olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. A helyszínről kapott fotón jól látni, hogy B. és társai mögött ott vannak a biztonsági emberek is, akik végignézték az esetet. Úgy tudjuk, a focicsapatnál ezért belső vizsgálatot kezdeményeztek, s még az sem kizárt, hogy felülvizsgálják az velük kötött együttműködést.


„Sem a biztonsági szolgálat, sem a szurkolók részéről nem elfogadható magatartás, hogy bárminemű fizikai tettlegességig fajuljanak az események.” - írta a klub a közleményben.
A rendőrség már a helyszínen őrizetbe vette B.-t, s ellene garázdaság miatt folytat eljárást. A férfi munkahelye, egy óbudai edzőterem már vasárnap jelezte közösségi oldalán, Zsolt hétfői órája „betegség miatt elmarad”. Egy hozzászóló azonnal reagált, nem betegségről van szó, csupán az edzőt vitték el a rendőrök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát