Létrehozva: 2015.07.31.

Lebénult a rúdugró lány, segített volna a sisak?

Kira Grünberg ugrás közben szenvedett tragikus balesetet.

Szörnyű balesetet szenvedett egy osztrák rúdugró lány. A válogatott Kira Grünberg a csütörtöki edzésén rosszul ugrott, s a matrac mellett a fejére esett.

Az edzőjeként dolgozó édesapja közeli szemtanúja volt a borzalmas balesetnek. Szerinte a világbajnokságra készülő sportolónő túl korán, nyolc lépés után vállalkozott az ugrásra, kevesebb lendülettel. Ez okozhatta a bajt.


Grünberget azonnal kórházba szállították, ahol csigolyatörést és végtagbénulást állapítottak meg.

Ez Kira karrierje végét jelenti, az életében pedig egy gyötrelmes, hosszú küzdelem vár rá

- mondta a rúdugró menedzsere, Thomas Herzog.

 

A 445 centiméteres ugrásával osztrák rekorder, 21 éves atléta néhány napja épült fel szalagsérüléséből. Most azért küzdött, hogy ott lehessen a világbajnokságon.

 

A rúdugrók egyébként évek óta harcolnak azért, csakis védősisakban ugorhassanak. Akad, aki évek óta a legnagyobb világversenyeken is így tesz. Talán ez a kellék most Kirát is megmentette volna a sokkoló sérüléstől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját