Létrehozva: 2021.03.29.

Koronavírusban elhunyt a sikeres magyar fociedző

Gyászol a magyar sport és a Honvéd-család. Elvesztette élete legnehezebb meccsét a kispestiek utánpótlástrénere. Két és fél hete vitték kórházba koronavírus-fertőzésssel.

Gyászol a Honvéd-család: 54 éves korában elhunyt Isa Gábor, a Magyar Futball Akadémia edzője – olvasható a Budapest Honvéd honlapján.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Budapest Honvéd FC (@bphonvedfcofficial) által megosztott bejegyzés

Isa Gábor Kispesten kezdett el futballozni, majd nyolc éve már utánpótlásedzőként tért vissza a Honvédhoz. Korosztályos csapataival négy bajnoki címet nyert; a többek között Szendrei Norberttel, Schön Szabolccsal felálló U15-ös gárdájával a Nike Kupa döntőjébe is bekerült.

Az MFA edzőjét két és fél hete vitték kórházba koronavírus-fertőzéssel, ahol négy nappal később lélegeztetőgépre került, s bár a múlt héten úgy tűnt, javulhat az állapota, élete legnagyobb meccsét elveszítette, és az orvosok küzdelme ellenére hétfőn örök nyugalomra lelt.

Isa Gábort a Budapest Honvéd saját halottjának tekinti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját