Létrehozva: 2020.08.09.

Koronavírus: fertőzés egy kispesti irodában, megjöttek az eredmények

A Honvéd focicsapata az összes érintett kollégát tesztelte.

Koronavírusos lett a kispesti Magyar Futball Akadémia egyik irodai alkalmazottja. A Honvéd focicsapata számolt be a szomorú hírről, illetve arról, hogy a kollégájuk környezetében mindenkit tesztnek vetettek alá. Szombaton megjöttek az eredmények.

„A Magyar Futball Akadémia egyik irodai környezetben dolgozó munkatársának pozitív lett a koronavírustesztje, amely után a Budapest Honvéd tesztelte azokat a kollégákat, akik érintkezhettek vele, sőt elővigyázatosságból azokat is, akik egy épületben tartózkodtak vele. Szombat reggelre megérkeztek a teszteredmények, és minden dolgozóé negatív lett, a karanténban lévő kollégánknak pedig ezúton is jobbulást kívánunk. A Budapest Honvéd FC továbbra is betartja a járványügyi előírásokat, óvintézkedéseket, hiszen az egészségnél nincs fontosabb”

- állt a közleményben.

Úgy tudjuk, a gárda egyik focistája sem volt veszélyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló