Létrehozva: 2021.09.28.

Kórházban a Nemzet Sportolója: megszólalt a jó barát

Ha minden jól megy, Jónyer Istvánt kedden délután hazaengedik a kórházból.

Mint arról beszámoltunk, péntek éjjel óta kórházban ápolják Jónyer Istvánt. A világbajnok asztaliteniszező egy baráti összejövetelen lett rosszul, mentőautót kellett hozzá riasztani. Szerencsére jobban van, akár már kedden délután hazaengedhetik.

„Tényleg minden rendben van, csak egy kicsit álmos vagyok. Már hajnalban is vizsgálnak, nem hagynak aludni a dokik – mondta a Borsnak nevetve a világbajnok. – Megértem az orvosokat, hogy csak akkor engednek el, ha megbizonyosodtak arról, hogy valóban minden oké velem. Szóval, én már mennék.”

Jónyer István májusban lett a Nemzet Sportolója

Jónyer elmondta, számtalan ismerőse telefonált neki, érdeklődve hogylétéről, meghatódott azon, mennyire izgulnak érte a barátok, az ismerősök.

Klampár Tibor nagyon izgul világbajnok társáért, mondta is neki, jobb lesz, ha visszavesz a tempóból.

„Megígértette velem, hogy visszafogom magam a mindennapokban. Mint mondta, van még sok olyan program, amiről nem hiányozhatok, olyan ahová csak hármasban mehetünk. Eddig mindig mindent megfogadtam, aztán minden maradt a régiben. Most, és lehet ez a jelzés kellett hozzá, rájöttem, az egészségnél nincs fontosabb!” – mondta Jónyer, aki Klampárral és Gergely Gáborral nyert aranyat csapatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát