Létrehozva: 2015.11.20.

Kleinheislerért aggódunk, mikor mentik ki Fehérvárról?

A magyar futball erejét ismerve jókora luxus, amit a Videoton mûvel Kleinheisler Lászlóval. A 21 éves játékos az NB III-es csapat edzéseit látogatja, közben pedig az egész ország a sorsáért aggódik.

Kis túlzással egy hete még a nevét sem ismerték, ma pedig mindenki Kleinheisler László sorsáért aggódik a magyar futballban. Nem véletlenül, hiszen a 21 éves játékos volt az egyik hőse a norvégok elleni továbbjutásnak, ám ezzel együtt sem változott a sorsa. Továbbra sem számít rá a Videoton.

Nyár óta a tartalékcsapat edzéseit látogatja, de az NB III-ban sem lép pályára. Felmerül a kérdés, hogy a magyar futball megengedheti-e magának azt a luxust, hogy nem oldja meg minél előbb a tehetséges játékos sorsát?

Nincs válasz a kérdésekre

A %RIPOST% november 13-án, egy nappal a válogatott oslói sikerét követően hét kérdést intézett a Videotonhoz. A játékos sorsa és a megoldás iránt érdeklődtünk, de nem kaptunk érdemi választ.

"Köszönjük a megkeresést, jelenleg nem kívánunk élni a megjelenési lehetőséggel" - tért ki a klub sajtóosztálya a kérdéseink elől.

Közben a szurkolók is a játékosért aggódnak, a közösségi oldalakon a sorsáról érdeklődnek. Menedzsere, Nagy Mihály az nso.hu-nak elárulta: azon dolgoznak, hogy a télen új klubot találjanak neki. Az ügynök amondó, mindenkinek az az érdeke, hogy a télen megtörténjen a klubváltás.

A játékosnak ugyanis arra van szüksége, hogy az Európa-bajnokságig minél több játéklehetőséghez jusson.

Sajtóhírek szerint a lengyel Slask Wroclaw vinné Kleinheislert, és azt is biztosra vehetjük, hogy a norvégok elleni továbbjutás óta még többen érdeklődnek iránta.

Kleinheislernek jövő nyáron lejár a szerződése a Videotonnál, vagyis a magyar klub januárban még pénzt kaphat érte, júliusban már kénytelen lenne ingyen elengedni. Bízunk benne, ha a játékos sorsát nem is, legalább ezt szem előtt tartják...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát