Létrehozva: 2016.10.13.

Király Gábor lemarad élete meccséről?

A magyar szövetség bejelentette, hogy mikor és kivel játszik idén barátságos mérkõzést a labdarúgó-válogatott. Ez lesz Király és Juhász búcsúmeccse, de lehet, hogy a legendás kapus nem léphet pályára.

Svédország ellen zárja az évet a magyar labdarúgó-válogatott. A nemzeti együttes a svédek ellen november 15-én fog pályára lépni, két nappal azután, hogy Andorra ellen vívnak világbajnoki selejtezőt. A Svédország elleni találkozó lesz Király Gábor és Juhász Roland búcsúmeccse.

Király Gábor játéka azonban kérdéses a saját búcsúmeccsén, mert a válogatottsági rekorder sérüléséből azóta sem épült fel. A hálóőr az 5. fordulóban a DVTK ellen csípősérülést szenvedett, majd a Videoton elleni találkozót combközelítő izmával akadt gond. Azóta Rózsa védi a Haladás kapuját.

A Nemzeti Sport azt írja, hogy a felépülés megfelelő ütemben halad Király szerint, ám most még korai lenne arról beszélni, hány percet kaphat Svédország ellen.

"A mérkőzésig még több mint egy hónap van hátra, addig bőven lesz feladatom a klubomban is. Másrészt egyelőre rehabilitációs munkát végzek, és bár minden a megfelelő ütemben halad, nem érdemes túlságosan előre tekinteni."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére