Létrehozva: 2020.10.21.

Kincs a kalapács alatt, elárverezik a magyar futball történelmi aranyérmét

Legendás labdarúgóink kaptak a medálból az MTK első profi bajnoki címéért. Az eredeti tulajdonos kiléte egyelőre titok, de...

91 éve már annak, hogy az MTK (akkori nevén Hungária) megnyerte az 1928-1929-es magyar labdarúgó bajnokságot. A kék-fehér klub addigi 29 éves (futball)története során 14 alkalommal nyert bajnokságot, ez a cím volt a 15. bajnoki aranyérem a futballistáktól. Az egyik különleges medált most elárverezik.

Fotó: Darabanth Aukciósház

„Ez a bajnokság viszont azért volt különleges, mert a profizmust mindössze három évvel azelőtt vezették be Magyarországon, az MTK pedig első profi bajnoki címét ünnepelhette, hiszen a futballcsapat addig 'csak' amatőr bajnoki címekkel rendelkezett”

- mondta lapunknak Csonka Krisztián, a Darabanth aukciósház cégvezetője.

A Foci és Társai Blog visszatekintése alapján a bajnokságot a Hungária és a Ferencváros – gyakorlatilag fej-fej melletti – versenye jellemezte, de végig a Hungária vezetett. A két csapat tavaszi meccsére a legtöbb, 33 000 néző váltott jegyet (de jó lenne ezt megismételni mostanában!) a Hungária úti pályára, ahol bár a csapat kétszer is vezetett (a 21 éves gólkirály-jelölt, későbbi gólkirály Kalmár Jenő is betalált), az eredmény mégis 2-2-es döntetlen lett.

A Hungária előnye az utolsó forduló előtt mindössze egy pont volt, így nem engedhették meg maguknak a későbbi botlást. A kék-fehérek nem is hibáztak: hazai pályán 4-0-ra verték a Budai 11 csapatát 5000 néző előtt, így a Fradi hiába nyert 2-1-re a Nemzeti SC otthonában, csak az ezüstérem jutott neki.

Aranyat ért az első profi bajnoki arany

A profi bajnokságban a bajnokcsapatok, így az MTK tagjai is aranyérmet kaptak jutalmul – mármint valódi aranyat. A Manno Miltiades és Nemes György által tervezett érem 14 karátos aranyból készült.

Olyan játékosok nyakába akasztották, mint a 32-szeres válogatott Mándi Gyula; a Bolognában és Valladolidban is megforduló Wéber Lajos; az amerikai pályafutással is rendelkező Molnár György; a 15-szörös válogatott és edzőként több neves klubot irányító Kalmár Jenő; a Juventus színeiben később olasz bajnoki címet szerző Híres (Hirzer) Ferenc; a magyar mellett jugoszláv, román és lengyel bajnoki címet is bezsebelő Opata Zoltán; a Porto csapatában is megforduló Tritz Lőrinc; vagy épp az a Sebes Gusztáv, akit az Aranycsapat későbbi szövetségi kapitányaként talán senkinek sem kell bemutatni.

Az aukciósház vezetője elmondta, hogy a titoktartás miatt nem árulhatják el, kié volt az aranyérem, de a későbbi tulajdonos kérésére felfedik. A félmilliós kikiáltási ár természetesen nem alacsony, de az érem képviselte érték a gyűjtői piacon egyáltalán nem számít kirívónak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló