Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.08.

Kiderült, mit rendezne olimpia helyett Budapest

A kormánybiztos már találkozott is a nemzetközi szövetség vezetõjével. Európai helyszín jó eséllyel pályázna a rendezésre.

Magyarország rendezné meg a 2023-as atlétikai világbajnokságot, a nemzetközi szervezet (IAAF) és a magyar szervezők között már elindultak a tárgyalások.

„A kormány megerősítette, hogy az olimpiai pályázat visszavonása ellenére a tervezett helyszínek megépülnek, ami azt jelenti, hogy akár 2028-ra vagy 2032-re is pályázhatunk”idézi az insidethegames.biz internetes oldal Fürjes Balázs kormánybiztost, aki már találkozott is Gyulai Miklóssal, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével, a dániai Aarhusban pedig személyesen tárgyal Sebastian Coe-val, az IAAF első emberével.

A nemzetközi szövetség meghívásos pályázat útján jelöli ki a vb helyszínét egy kiválasztási folyamat után, de 2023-ban azért is esik jó eséllyel a választás egy európai városra, mert a sportágnak ezen a kontinensen a legnagyobb a közönsége. Számít az is, hogy 2019-ben Dohában, 2021-ben az amerikai Eugene-ben rendezik a vb-t, ami így az időeltolódás miatt sok európai nézőt veszít.

A Nemzeti Sport információja szerint Spanyolország és Svédország is szívesen rendezne világbajnokságot 2023-ban. Göteborg 2021-ben is rendezett volna, a város megalapítása 400. évfordulóját ugyanis atlétikai vb-vel szerette volna megünnepelni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval