Létrehozva: 2016.03.12.

Kiderült: focistáink templomban imádkozták ki a norvégverést

Andreas Möller titkokat árult el a magyar válogatottról. Együttesünk másodedzõje azt is elmondta, olyat látott Budapesten, amilyet pályafutása alatt még sosem.

Elképesztő dolgokat tapasztalt Magyarországon Andreas Möller. Fociválogatottunk másodedzője játékosként nyert Eb-t és vb-t, Bajnokok Ligáját, mégis meg tudtuk lepni őt Budapesten.

Bernd Storck segítője a német Bild című lapnak nyilatkozott a magyarországi élményekről. Például arról, mi fogadta őt az öltözőben a norvégok elleni pótselejtező után.

Képzeljék el, az öltözőbe bevittek egy zongorát, a művész azon játszott, a csapat pedig együtt táncolt és énekelt. Nem hittem a szememnek

- nyilatkozta Rakonczai Imre előadásáról Möllert.

A mámoros pillanatot itt tudod újra átélni.

A szakember arról is beszélt, hol gyűjtött a csapat erőt a fontos meccsekre. Möller elárulta, a norvégok elleni mindkét meccs előtt templomban volt a csapat, később a pap látogatta meg őket.

Az atya a busz mellett várt minket a siker után. Õ maga is meghatott volt, gratulált nekünk. Érzelmes pillanat, nagy élmény volt ez számomra

- mondta Möller, aki elmondása szerint az öt hónap alatt nagyon megkedvelte hazánkat, olyannyira, hogy hamarosan a felesége, Sigrid is ideköltözik.

És hogy mi volt a pótselejtezős bravúr titka?

Tökéletesen feltérképeztük a norvégokat. Mindent tudtunk a játékosokról, még a telefonszámukat is

- mosolygott Storck segítője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló