Létrehozva: 2017.05.26.

Kettétört élet, szívszorító döntést hozott a magyar sztárjátékos

Nem távolodik el teljesen a labdarúgástól a korábbi tehetség, már az új munkája is megvan. Sorozatos sérülések gyötörték pályafutása során.

Visszavonul az aktív labdarúgástól a Győri ETO 28 éves játékosa, Dudás Ádám. A futballista vasárnap a Sárvár ellen lép utoljára pályára az NB III-ban, a továbbiakban a csapat masszőre lesz.

Dudás tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely a 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett, két évvel előtte pedig az U18-as Európa-válogatottba is meghívták.

A középpályás a Szpartak Moszkvában és a Paksban is megfordult, mielőtt 2015 januárjában Szombathelyre igazolt, de sorozatos sérülései miatt egyszer sem lépett pályára a Haladásban. Tavaly ismét visszatért Győrbe, de már az NB III-ban szereplő együttesbe. Az idény végén játszott először, a Csepel ellen csereként lépett pályára. Vasárnap pedig visszavonul az aktív labdarúgástól.

„Nem szeretnék kockáztatni, eljött az az idő, amikor az egészség mindennél fontosabb"idézte a játékost a győri csapat honlapja. "A bajnokság előtt végigcsináltam a felkészülést, szerettem volna játszani, de újból megsérültem, ezúttal a másik lábam. Most már teljesen rendben vagyok, de a visszavonulás mellett döntöttem. Összesen tízszer, ebből hétszer a lábammal műtöttek.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére