Létrehozva: 2016.09.25.

Kenderesi Tamás mindenkit meglep! Új, szőke lány mellett fotózták

Rangos elismerésben részesültek az egyik legnevesebb egyetemen, ilyenkor kötelezõ elegáns öltözékben megjelenni.

Kitüntették Kenderesi Tamást és Sárosi Laurát a Pécsi Tudományegyetemen. A riói olimpián részt vevő sportolók az Egyetemi Sportéletért Díját kapták meg.

Sárosiék rangos díjat söpörtek beMindketten aktív szerepvállalásukkal, áldozatkész munkájukkal és kiemelkedő sportteljesítményükkel járultak hozzá az Egyetem hírnevéhez. Kenderesi 200 méter pillangóúszásban lett bronzérmes, míg Sárosi az első tollaslabdázó volt, aki részt vehetett olimpián – már a kijutása is szenzációs sztori volt, ritkán látott sportszerűséggel segítette ki ellenfelét.

A nagy eseményről közös kép is készült, amit Sárosi készített, és meg is osztotta a követőivel. Kenderesi barátnőjének feltételezhetően nem kell izgulnia, vagy ha mégis, akkor majd jöhet a bevált fojtogatós technika.

 

Egyetemi Sporteletert Dij csak a #pte #sajtburesz es #ciposlany

Sarosi Laura (@laurasarosi) által közzétett fénykép,

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok