Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.13.

Jogi vita a magyarok sportgálája előtt

Szerzõdésszegés árnyékolhatja be az Év Sportolója Gálát. A nem olimpiai sportágak képviselõi úgy érzik, érvényes megállapodásuk ellenére nem díjazzák õket a csütörtöki eseményen.

Kihagyták a gáláról a nem olimpiai sportágak résztvevőit. Az Év Sportolója Gálát csütörtökön este rendezik a Nemzeti Színházban, ahol a 2014-es eseménnyel ellentétben nem díjazzák külön a nem olimpiai sportágak legjobbjait. Pedig képviselőik szerint erre érvényes szerződésük van.

A kezdeményező www.sportolanemzet.hu részéről Hoffmann Pál az azóta tragikus körülmények között elhunyt Leyrer Richárddal együtt állapodott meg 2014-ben a Magyar Sportújságírók Szövetségével, hogy a következő három gálán díjazzák a kategória legjobbjait.

Tavaly így is történt, idén azonban ez elmarad.

A szervezők azt mondják, hogy nem találják a szerződést. Szakmai, anyagi és erkölcsi kár ért minket, jelenleg is levelezést folytatunk a megoldásért

- mondta a Hoffmann Pál, aki bízik benne, jövőre újra ott lesznek a gálán.

A sportújságírók elnökségében a megegyezés pillanatában ott volt Szöllősi György, aki ma már vezetője a testületnek.

Õ elismeri, hogy nem találják a szerződést.

Az elnökséggel úgy határoztunk, hogy ezentúl kimarad ez a kategória. A listákon volt több olyan nagyság is, aki nem olimpiai sportágból érkezett, például a férfiak között dobogós autóversenyző, Michelisz Norbert

- árulta el Szöllősi, aki hozzátette: a két évvel ezelőtti megállapodást a gála akkor szervezőjével, Hegyi Lászlóval kötötték, aki azóta szerződésszegést követett el, így az általa vállalt kötelezettségekkel nem tudnak mit kezdeni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval