Létrehozva: 2021.10.19.

Szívszorító titokra derült fény, így halt meg a 31 éves apuka

Még a feleségét is mélyen megdöbbentette, mire jutottak férje holttestének boncolása során. A sztársportoló apja is meglepődött, de...

Majd' két hónappal a halála után derült ki, mi okozta augusztusban Jimmy Hayes megdöbbentő halálát. A 31 éves korában, kisfia második születésnapján elhunyt NHL-sztárról a családja árulta el, hogy kábítószer-túladagolás került a sikeres és népszerű sportoló életébe.

Sérülései iddején szokott rá a fájdalomcsillapítókra
Fotó: Instagram

A boncolás kiderítette, hogy Hayes halálát egy drogkoktél – kokain és erős fájdalomcsillapító gyógyszer – idézte elő.

„Biztos voltam benne, hogy semmi köze drogokhoz, azt hittem, talán szívinfarktust kapott. Sokkoló volt megtudni, mi történt”

- nyilatkozta a két kisgyermekkel egyedül maradt özvegy, Kristen Hayes.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kristen Hayes (@raising_hayes) által megosztott bejegyzés

A dráma részleteiről beszámoló The Boston Globe idézte a gyászoló apát is, aki viszont tudott az otthon holtan talált fia függőségéről. A 2018-ban, 334 meccs után véget ért NHL-karrierje során ugyanis Hayes rászokott a fájdalomcsillapító gyógyszerekre. A visszavonulása után sem tudott szabadulni tőlük.

„Körülbelül tizenhat-tizenhét hónapja kis változást érzékeltem Jimmy viselkedésében. Rákérdeztem nála, jól érzem-e, hogy problémája van a tablettákkal”

- mesélte Kevin Hayes, aki nem véletlenül vette észre az apró jeleket: korábban maga is gyógyszerfüggő volt.

„Egy időben sérülésekkel küzdött, akkor szokott rá a fájdalomcsillapítókra. Három héttel a beszélgetésünk után Jimmy fölhívott, és bevallotta: 'Apu, ggyszerfüggő vagyok'. Ezután szakértő segítségét kérte, és minden jel arra utalt, hogy úton van a gyógyulás felé”

- mondta a hokis apja, hozzátéve: azért tárták nyilvánosság elé fia halálának valódi okát, hogy a példáján tanuljanak más sorstársai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár