Létrehozva: 2018.03.05.

Itt az új edzőjelölt? Külföldre csábítják Hosszú Katinkát

Furcsa ötlet merült föl. Neves tréner nyilatkozott az együttmûködés lehetõségérõl.

Sikeres olasz szakember vetette föl az ötletet, hogy szívesen dolgozna Hosszú Katinkával.

Olasz sajtóértesülés szerint nyitott lenne az Iron Lady érkezésére az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Federica Pellegrini edzője, Stefano Morini. A Gazzetta dello Sport szerint ez esetben úszónőnknek változtatnia kéne az életén is, hiszen Morini tanítványai a Rómához közeli tengerparti fürdőhelyen, Ostiában dolgoznak a szövetség úszócentrumában.

Ha akarja, szívesen látjuk, hogy velünk eddzen

– mondta Morini, aki szerint elsősorban a fiatal úszói számára lenne hasznos a világ egyik legjobbjának jelenléte.

A 18 éves reménység, Ilaria Cusinato például valósággal bálványozza a riói olimpia háromszoros aranyérmes magyar hősét.

A válófélben lévő Katinka hónapok óta edző-férje, Shane Tusup nélkül készül a szezonra. Miután több szokásos viadaláról ezúttal távol maradt, korábbi nyilatkozatai szerint ebben a hónapban térne vissza a versenyzéshez. Egy kecskeméti gálán nemrég arról beszélt, hogy már „körvonalazódik” az edzője személye. Korábban már felröppent egy hír (vagy inkább kacsa?) arról, hogy a nagy rivális Mireia Belmonte francia edzője, Fred Vergnoux segítheti Katinkát, de ezt a Magyar Idők cáfolta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok