Létrehozva: 2020.01.29.

Itt a névsor, megvan a magyar keret az Európa-bajnokságra

Hat női, hét szabad- és kilenc kötöttfogású magyar versenyző lép majd szőnyegre a február 10. és 16. között sorra kerülő római birkózó Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség (MBSZ) szakmai és intézőbizottságának döntése alapján a tavalyi, nur-szultani világbajnokságon olimpiai kvótát szerzett magyarok közül csak a világbajnok Lőrincz Tamás nem indul az olasz fővárosban, Sastin Marianna, Lőrincz Viktor és Muszukajev Iszmail viszont igen.

„Speciális lesz ez az Eb több szempontból is, például ilyen korai kontinensviadalra nem is emlékszem. Ráadásul öt héttel a budapesti olimpiai kvalifikációs verseny előtt lesz, tehát az egész nemzetközi mezőny taktikázik. Ennek megfelelően vegyes, fiatalokat és kipróbált klasszisokat is magában foglaló, de mindenképpen erős csapattal indulunk”

– mondta Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A versenyzőként kétszeres világbajnok sportvezető úgy érzi, mindhárom szakágban van esély éremre, akár aranyra is. Kötöttfogásban Lőrincz Viktort és Lévai Zoltánt emelte ki, a nőknél a címvédő Barka Emesét, illetve Sastin Mariannát, míg szabadfogásban a nur-szultani vb-n bronzérmes Muszukajev Iszmailt, valamint Ligeti Dánielt.

Bácsi jelezte, Veréb István sérülés miatt nem tud indulni.

A 2020-as, római Eb-n induló magyar csapat:

nők:

Dénes Mercédesz (53 kg), Barka Emese (57), Galambos Ramóna (59), Sastin Marianna (62), Sleisz Gabriella (65), Németh Zsanett (76)

kötöttfogás:

Kecskeméti Krisztián (60 kg), Torba Erik (63), Váncza István (67), Fritsch Róbert (72), Lévai Zoltán (77), Szabó László (82), Lőrincz Viktor (87), Szőke Alex (97), Varga Ádám (130)

szabadfogás:

Muszukajev Iszmail (65 kg), Asarin Roman (70), Kuramagomedov Murad (74), Nagy Mihály (86), Tóth Bendegúz (92), Olejnyik Pavlo (97), Ligeti Dániel (125)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát