Létrehozva: 2015.07.12.

Interneten gyűjtenek a világ legrosszabb válogatottjának

Azzal is új támogatókat találhat egy focicsapat, ha sorozatban bukja el a meccseit. Ráadásul nem is akárhogyan! 30-40 gólos különbségekkel!

Szerző Szabó Bence

Nehéz napokon van túl a mikronéziai fociválogatott. A csapat három egymást követő 3 meccsen kapott harmincnál több gólt, az utolsón negyvenhat(!) gólos vereséget szenvedett Vanuatu "világverő" válogatottjától. A csapat szerencsétlenkedése bejárta az internetet, kikiálltották őket mindenidők legrosszabb válogatottjának. De milyen előnyük származhat ebből?

Éppen a nyilvánosság, a látványos vereségek által lesz ismert a csapat. Mikronéziát ugyanis a FIFA nem ismeri el hivatalos nemzeti tizenegynek, így nem jut hozzá a fejlődéshez mindenképp szükséges támogatásokhoz. Évente százezer dollártól esik el így a csapat. A helyzet azonban most változhat.

Ahogy lenni szokott, az internet megszánta a focihoz alig értő, de becsületesen küzdő kiscsapatot. Mikronéziában pedig igyekeznek kihasználni a helyzetet. Aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a FIFA hivatalos tagja lehessen a válogatott. Így lehetőség nyílna a helyi foci fejlesztésére, és természetesen a későbbi bosszúra az elszenvedett vereségekért.

Szerző Szabó Bence

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda