Létrehozva: 2018.02.17.

Ilyen még nem történt Dárdaival, cserbenhagyták a játékosai

Dühösen értékelt a magyar edzõ, miután a Hertha hazai pályán kapott ki. Újra figyelmeztetnie kellett a csapatát.

A Hertha hazai pályán 2–0-ra kikapott a kiesés elől menekülő Mainztól a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga). A meccs után a berlini csapat magyar edzője, Dárdai Pál dühösen értékelt, mert ehhez nincsen hozzászokva.

„Az első félidőt teljesen odaajándékoztuk az ellenfélnek. Pontosan azt tették, amit mi szerettünk volna csinálni. Ennél sokkal agresszívabbnak kell lennünk – idézte Dárdai Pált az nso.hu. – Ez volt a legrosszabb hazai meccsünk, amióta én vagyok az edző. Jól felkészültünk, de a Mainz megérdemelten győzött. Le kell nyelnünk a vereséget.”

Dárdai attól tart, hogy a csapat kiegyensúlyozatlan játéka miatt még a bennmaradás is veszélybe kerülhet.

„Jó meccset egy rossz követ, nincs meg a stabilitás, ez ma is megmutatkozott. Nem szabad elhinnünk, hogy biztonságban vagyunk, előbb össze kell szednünk negyven pontot” – figyelmeztette csapatát a magyar tréner.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség