Létrehozva: 2016.05.17.

Hosszú Katinka így iskoláz: Gyárfás hátrahőkölt

Az elsõ esélyével nem élt az úszók elnöke. Vajon diplomáciai lépést hozott a vezetõ, aki ezúttal elkerülte Hosszú Katinkát?

Egyelőre elmaradt a várva várt nagy találkozás. Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, ezen a héten aligha nem kerülheti el egymást Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka. A hazai úszóháború két főszereplője a héten a londoni Európa-bajnokágon szerepel, Katinka úszóként, Gyárfás pedig sportvezetőként.

Az európai szövetség kincstárnokaként is dolgozó Gyárfás korábban ki nem hagyta volna, hogy ne maga adja át az aranyat a magyar győzteseknek. Ez most hétfőn megváltozott.
Hosszú nyert 400 vegyesen, azonban Gyárfás kimaradt a ceremóniából.

Nem késett le teljesen, Katinka a tervek szerint még úszik hat döntőben. De könnyen elképzelhető, hogy Gyárfás saját belátásból, vagy felsőbb utasításra (az olimpiai bizottság vagy az európai szövetség kérhette?) úgy döntött, Londonban elkerüli a kínos pillanatot, s megpróbál a nyilvánosság kizárásával békülni Katinkával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda