Létrehozva: 2017.02.24.

Hosszú Katinka abbahagyja, súlyos döntés a bukott olimpia miatt

Reagált a visszavont pályázatra az úszónõ. A háromszoros olimpiai bajnok sorsdöntõ lépésre szánja el magát.

Szerdán a magyar kormány úgy döntött, javasolja a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását. A döntés miatt számos sportolónak fel kell adni azt a vágyát, hogy hazai környezetben szerepelhessen az ötkarikás játékokon. Bár Hosszú Katinka szinte minden elért, amit az úszósportban el lehet, legnagyobb álma így nem valósulhat meg.

Biztos vagyok abban, hogy minden magyar olimpikon arról álmodik, hogy Magyarországon legyen az olimpia és a magyar szurkolók előtt versenyezhessen

 

– nyilatkozta az Iron Lady akkor, amikor még élt a pályázat.

Tehát több úszónk is csalódott lehet, ám Hosszú Katinka esetében van még egy hozadéka a meghiúsult rendezvénynek. Háromszoros olimpiai bajnokunk többször kijelentette, nem tudja, hogy versenyez-e még 2024-ben, hisz akkor már 35 éves lesz. A budapesti olimpiai viszont olyan motivációt jelentene számára, hogy biztos, hogy folytatná a pályafutását.

Megkérdeztük Katinka sajtósát, hogy a kormány döntése után mennyiben változott az úszónő véleménye.

"Egyelőre csak a budapesti világbajnokság lebeg a szemünk előtt, az olimpiák tekintetében a 2020-as, tokiói játékokig tudunk nézni. Tény, hogy egy sportoló számára nincs nagyobb öröm, mint hazai közönség előtt olimpiát nyerni, természetesen Katinka is így van ezzel. Szép lett volna hazai környezetben átélni ezt a csodát"

– nyilatkozta a %RIPOST%-nak Tóth Fanni, a bajnoknő sajtósa.

A %RIPOST% napilap pénteki lapszámából megtudhatod, mihez kezd Katinka 2020 után...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére