Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.10.

Hoppá, igazi világsztárokat várnak Fehérvárra

Közép-Európa legjelentõsebb atlétikai versenyére készülnek. Jönnek az olimpiai és világbajnokok.

Sosem látott minőségi mezőny érkezik Székesfehérvárra. Ennyi olimpiai és világbajnok egyszerre még nem vett részt a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, mint az idein. A versenyt július 4-én rendeznek meg Székesfehérváron - jelentette a távirati iroda.

A szervezők tájékoztatója szerint több számban is olimpiai döntőnek megfelelő erősségű lesz a mezőny. A tavalyi riói ötkarikás játékok "visszavágóját" bonyolítják majd le például férfi kalapácsvetésben, ahol a legjobb nyolcból hatan, a nőknél pedig az első kilenc közül hatan is indulnak. Az ügyességi számok közül kiemelendő a női távolugrás, amelyben a 2016-os olimpiai aranyérmes amerikai Tianna Bartoletta is rajthoz áll.

Női súlylökésben az ötkarikás bronzérmes, kétszeres fedetpályás Európa-bajnok Márton Anitának mások mellett a vb-negyedik trinidad és tobagói Cleopatra Borel, az olimpiai hatodik brazil Geisa Rafaela Arcanjao és a törökök Eb-bronzérmese, Emel Dereli lesz az ellenfele.

Női kalapácsvetésben az olimpiai, világ- és Európa-bajnok bajnok, világcsúcstartó lengyel Anita Wlodarczyk a legnagyobb név, de ott lesz a mezőnyben az olimpiai harmadik brit Sophie Hitchon és az amerikaiak olimpiai hatodik helyezettje, Amber Campbell is.

Férfi kalapácsvetésben az olimpiai aranyérmes, kétszeres Európa-bajnok és kétszeres vb-második Pars Krisztiánnak bőven akad majd riválisa. Nevezett a fehérvári viadalra a riói olimpiai aranyérmes tadzsik Dilsod Nazarov, az ötkarikás játékokon ötödik szlovák Marcel Lomnicky, s két lengyel kiválóság: a vb- és Eb-győztes Pawel Fajdek, továbbá az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Wojciech Nowicki is.

A Gyulai Memorialra a belépőket a gyulaimemorial.hu oldalon, a tex.hu-n, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodáiban lehet megvásárolni. A július 2-i Hopp Parádéra és a nagydíj 3-i előnapjára is ingyenes a belépés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval