Létrehozva: 2016.11.13.

Hivatalos: változás történt a Ferencváros stábjában

A címvédõ a tavalyi teljesítményéhez hasonlítva pocsékul szerepel eddig a bajnokságban, ezért új szakembert vettek fel.

A Ferencváros labdarúgócsapatának a stábja új taggal bővült, Dr. Kárpáti Róbert a játékosok mentális felkészítéséért felel ezentúl. A pszichiáter korábban a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal is együtt dolgozott.

A Fradi honlapján hosszabb interjú jelent meg a szakemberrel, ebből kiderült a célja, ami nem más, mint hogy egy motivációs szintre hozzák a csapatot.

Mesélt arról is, hogy amikor együtt dolgozott Szilágyi Áronnal, akkor felkészítette az olasz vívók habitusára, így a 2012-es londoni olimpián is segítette az Occhiuzzi elleni döntőben, amit Szilágyi megnyert.

Az is kiderült, hogy a pszichiáter legalább heti két alkalommal ott van az edzéseken, a meccs napján viszont már nincsen a csapat mellett, a lelátóról figyeli a játékosokat, és jegyzeteket készít a csapat pályán mutatott mentális teljesítményéről.

A Fradi jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán, a Videoton és a Vasas előzi meg, előbbi kettő, utóbbi öt ponttal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség