Létrehozva: 2021.09.19.

Lefotózták, ide várják ma a fradistákat

28 éve nem volt ekkora nap a város labdarúgásának történetében.

Ma már a Ferencváros focicsapata is bemutatkozik a Magyar Kupában. A legjobb 32 közé jutásért Hatvanba látogat a bajnokcsapat, mely csütörtökön még az Európa-ligában szerepelt. A hatvaniak harmadik alkalommal láthatják vendégül az FTC-t, eddig a Fradi mindkétszer fölényes győzelmet aratott (5-0, 6-2). Most sem várható bombameglepetés, a Ferencváros talán még a B-csapatával is esélyesebb.

A helyi pálya mellett külön erre az alkalomra építettek lelátót a vendégeknek, akik 3000 forintért vehettek jegyet a meccsre.

A hatvaniak önmagukhoz képest szeretnének jól teljesíteni.

„A játékosoknál arra próbáltam a hangsúlyt fektetni, hogy levegyem a terhet a vállukról, ne izgulják túl a mérkőzést – mondta a Heves Megyei Hírlapnak a hatvaniak vezetőedzője, Nahóczky Attila. – Nem szabad félve játszani, mert nekünk nem az a fő célunk, hogy a kupában meneteljünk, hanem az, hogy megnyerjük a megyei I. osztályú bajnokságot. Felszabadultan, nyugodtan kell futballozni, mert mi ebből a párharcból csak jól jöhetünk ki, ugyanis nincs vesztenivalónk.”

A hatvaniak legutóbb 1993-ban vártak ennyire meccset, akkor az Újpest ellen játszottak NB I-es osztályozót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség