Létrehozva: 2016.10.13.

Hatezerért semmi, azt se tudják a portugálok, hol vannak

Nagyon rákészültek a stadionavatóra a drukkerek, mégis csalódással várják a Sporting elleni mérkõzést. Már az elõjelek is rosszak voltak.

Ujjongás helyett óriási csalódás, talán így lehetne most összefoglalni azt, hogyan változott az MTK-szurkolók lelkivilága néhány nap alatt. Az új Hidegkuti Stadion megnyitójára a portugál Sportingot hívták el, amely viszont csak erősen tartalékos csapatot küld Budapestre, így pedig már nagyon is soknak tűnik a legolcsóbbnak számító  hatezer forintos jegyár.

Azért esett a Sportingra a választása az MTK vezetőségének, mert a két csapat játszotta az 1964-es KEK-döntőt, amelyet a portugálok nyertek meg megismételt meccsen. A hírek szerint abban egyeztek meg a felek, hogy a portugál sztárcsapat a legerősebb csapatát küldi az MTK ellen, de ez biztosan nem így lesz.

A portugál szövetség ugyanis előrehozta a Sporting kupameccsét, amely szintén ma lesz, este negyed tíztől. Ráadásul jövő hét kedden nagyon fontos meccsük lesz a Bajnokok Ligájában, a Dortmundot fogadják majd. A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy csupán három játékos érkezik Budapestre az első csapatból.

Az MTK Baráti Kör Facebook-oldalán olvasható pár komment az utolsó előtti bejegyzésnél. Valaki azt írja, hogy pofátlanság és a szurkolók megcsúfolása egy olyan meccsért legalább hatezer forintot kérni, ahol az ellenfél egy amatőr csapattal áll ki (az amatőr jelző azért erős túlzás). Valaki felhívta a figyelmet arra, hogy az MTK a hibás, mert többször is csúsztatta a megnyitó időpontját, ami eredetileg szeptemberre volt kitűzve, de azt nem lehetett tartani az építkezés, és vallási ünnep miatt. Olyan is volt, aki szerint egyszerűen átverték a nézőket, amiért cserébe a következő két meccsre ingyen kéne beengedni azokat, akik most jegyet vásároltak.

Már az előjelek sem voltak biztatóak, hiszen sokan megdöbbentek, amikor meglátták, hogy az alapvonalak mögé nem lelátó, hanem betonfalak kerültek, az első képeken úgy tűnt, hogy ez még balesetveszélyes is. Aztán a kivetítőt egy pornófilm levetítésével tesztelték, ami után magyarázkodhatott a klub.

Először azt állították, hogy ez a kisfilm ment le a kivetítőn:

Megnéztük a Sporting honlapját is, hogy mit írnak az MTK elleni meccsről, ők büszkén számolnak be arról, hogy egy kicsi, szép stadiont avatnak ma. A Groupama Arénát... Kedves portugálok, pontosan három villamosmegállóval odébb kell majd gyülekezni!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár

OLDALVONAL

Lefotóztuk, Szoboszlai Dominik különleges ékszerekkel jelent meg