Létrehozva: 2019.11.22.

Hatalmas hírek: agyvérzése után visszatér a pályára a gyönyörű magyar röpis

A DVTK játékosa terhesen kapott sztrókot, de mindent megtesz, hogy túltegye magát a történteken.

Szabó Barbara, a DVTK röplabdázója egy évvel ezelőtt, hat hónapos terhesen agyvérzést kapott. Csoda, hogy ő és a baba is jól van, sőt, a gyönyörű kismama holnap visszatér a pályára.

Fotó: DVTK

A 29 éves sportoló egy évvel ezelőtt élet-halál között lebegett: várandósságának 25. hetében agyvérzést kapott. Lebénult a bal oldala, több epilepsziás rohama volt. Olyan hétköznapi dolgokat sem tudott megcsinálni, mint a fürdés vagy a vécézés, közben ott növekedett a pocakjában a kis Zora. Miatta is elhatározta, újra járni, írni, de akár még sportolni is fog. Az akaratának, kitartásának köszönhetően pedig nemcsak felépült, hanem szombaton a pályára is visszatérhet.

„Négy hétig voltam kórházban, utána már képes voltam bicegni, igaz, járógéppel, mert a lábfejem még nem mozgott. A lábujjaimnak nyolc hónap kellett, hogy újra rendben legyenek” – mondta a Borsnak Szabó, hozzátéve: kezdetben fel sem fogta, mennyire súlyos dologról van szó, úgy kezelte a sztrókját, mint egy sérülést.

„Az első sokk akkor ért, amikor mentem Zorával a pocakomban ultrahangra, és az orvos úgy fogadott, csoda, hogy élek. De a kórházban eltöltött egy hónapban is voltak mélypontjaim, főleg amikor éjszakánként egyedül voltam. Sok minden megfordult a fejemben, de úgy voltam vele, a legfontosabb, hogy a babám egészséges legyen. Pont akkor kezdett mocorogni a hasamban, amikor kórházba kerültem. Ez megnyugvással töltött el, de folyamatosan nézték a szívhangját, és genetikai vizsgálaton is átesett. Szerencsére makkegészséges. Már kilenc hónapos és gyönyörű, igazi rosszcsont.”

Barbara bár teljesen felépült, a mai napig ott motoszkál a fejében, nehogy újra megtörténjen. A rehabilitáció alatt a felépülésre, később pedig Zorára koncentrált és ugyan még nincs túl a történteken, nem akar félelemben élni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját