Létrehozva: 2017.07.15.

Hamilton kifecsegte a titkát, őrült dologra készül

A pletykák szerint a barátainak már elmondta, hova szeretne igazolni a következõ szezon után. Ha összejön, akkor a feje tetejére állhat minden az F1-ben.

A Sportsmail úgy tudja, hogy a Formula–1 háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton a Ferrariban szeretne befejezni F1-es pályafutását.

Hamilton szerződése a következő szezon végén jár le a Mercedesnél, de a pletykák szerint a barátainak az elmúlt hónapokban már arról beszélt, nem akar hosszabbítani. Helyette inkább átmenne a Ferrarihoz.    

Ezt némileg erősíti az, hogy Christian Horner szerint a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szeretné átcsábítani Sebastian Vettelt magukhoz. A német versenyző most a Ferrarinál van, és az olaszok nem is akarják elengedni a négyszeres vb-győztest. Horner is azt mondta, meglepné, ha Vettel elhagyná a maranellói istállót.

Ha mégis összejönne a dolog, az felpezsdítené a mozgást a pilótapiacon, hiszen akkor felszabadulna egy hely a Mercedesnél, ami vonzaná a versenyzőket.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség