Létrehozva: 2020.07.27.

Győzelmek, vírus és eljegyzés: Kapás Bogi elmúlt éve olimpia nélkül is feledhetetlen volt

Világklasszis úszónőnkkel a medencében és a magánéletében is nagy dolgok történtek a kvangdzsui sikere óta.

Egy évvel a kvangdzsui világbajnoki győzelme után, a koronavírus-járvány miatt elhalasztott tokiói olimpia helyett a margitszigeti Négy Nemzet Úszóversenyen is remekelt Kapás Boglárka. Az évfordulón edzője tortával köszöntötte, egyfajta lezárásául a mögöttük hagyott, nagyon is emlékezetes 365 napnak.

Kvangdzsuban tán a legnagyobb sikerét aratta, de az azóta eltelt év sem volt semmi
Fotó: MTI

Ha valaki, hát Kapás Bogi még az olimpikon úszóink többségénél is izgalmasabb időszakot tudhat maga mögött. Míg a többség nem titkoltan motivációs gondokkal küzd az idei versenyek elmaradása miatt, olimpiai bronzérmes, Európa- és világbajnokunk zokszó nélkül tette a dolgát. Nem is akárhogyan, hiszen az űr kitöltését célzó Négy Nemzet Úszóversenyen kiváló időket és győzelmeket ért el.

A 200 méteres pillangóúszást ráadásul napra pontosan a kvangdzsui vb-aranyérme után nyerte meg. Edzője, Virth Balázs ezután egy gyertyával díszített tortaszelettel lepte meg.

Ezt a tortát az 1 éves világbajnoki évfordulóra kaptam Balázstól. Épp azon a napon úsztam 200 pillén tavaly, mint a Négy Nemzeten.🥇😊🇭🇺 Közzétette: Kapás Boglárka2020. július 26., vasárnap

„Örülök, hogy méltó módon sikerült megünnepelni a tavalyi vb-arany első évfordulóját. Nyilvánvaló, hogy most senki sincs formában, én sem, bár én mindig csak magamat nézem, magamhoz mérem a teljesítményem, és jelen helyzetben a csúcs plusz két másodperc jónak mondható. Cél volt, hogy ötvenen és százon kezdjek javulni, ez fontos a továbblépéshez, és itt nem lehet panasz, hiszen tegnap százon egyéni csúcsot úsztam”

– idézte Bogit a szövetség honlapja.

Ismét a számok felét (14/7) söpörték be a magyar úszók a Négy Nemzet viadalon a Margitszigeten. A legnagyobb... Közzétette: Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott2020. július 25., szombat

Kapás már csak azért is elégedett lehet, mert az utóbbi hónapokban nem csak a csalódottsággal vegyes bizonytalansággal kellett megküzdenie. Március végén pozitív lett a koronavírustesztje. Több mint két hétre házi karanténba kényszerült, ahol az első ijedség után a kertben felállított medence hideg vizében, gumikötél segítségével egy helyben tempózva edzett.

Mindebben nagy segítségére volt szerelme, a hétvégén 100 háton győztes Telegdy Ádám.

Két hete eljegyezték egymást, s utána a Nemzeti Sportnak elmondták: számukra öröm volt az ürömben, hogy az összezártan töltött hetek még közelebb hozták őket egymáshoz, életük legjobb időszaka volt.

Két hete már jegyesek
Fotó: MTI

Ez a magánéletbeli boldogság is segíthette válogatott úszóinkat a szakmai nehézségek leküzdésében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát