Létrehozva: 2018.11.27.

Gyászol a Vidi, elhunyt a kiváló szakember

Dr. Horváth Lajos 25 éven át volt a klub csapatorvosa, így többek közt testközelbõl élhette át a legendás UEFA-kupa menetelést is.

November 26-án, 83 éves korában elhunyt a Vidi egykori csapatorvosa, Dr. Horváth Lajos, aki 25 éven át dolgozott klubnál - írja a Vidi honlapja.

Rengeteg történet fűződik a nevéhez, az egyik legemlékezetesebb az, mely szerint Dr. Horváth Lajos "juttatta tovább" a Vidit Prágában az 1984/85-ös UEFA-Kupában. Történt ugyanis, hogy idegesek voltak a meccs előtt a játékosok, mindenki igyekezett valamilyen babonába kapaszkodni. Horváth doktor pedig „komoly" feladatot kapott az öltözőben. „Főorvos Úr, ha hármat dekázik fejjel a labdával, továbbjutunk!" - dobta be valamelyik játékos, és Lajos bácsi bármikor, bármit megtett volna a csapatért. Természetesen kapható volt erre a próbára is, és ha nem is elsőre, de sikerült három érintéssel a levegőben tartania a labdát, a csapat pedig továbbjutott, és az UEFA-kupa döntőjéig meg sem állt

- írja a molvidi.hu.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist