Létrehozva: 2017.06.06.

Gyászol a magyar sport, elhunyt olimpiai érmesünk

A Vasas sikeres atlétája háromszor is szerepelt ötkarikás játékokon. Férje a Fradi legendás focistája, Rudas Ferenc volt.

Nyolcvan esztendős korában elhunyt Rudasné Antal Márta, háromszoros olimpikon atléta, a tokiói olimpia gerelyhajító-versenyének ezüstérmese - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Antal Márta 1934. február 14-én született Debrecenben. Kezdetben kézilabdázott, majd ifjúkora végén tért át az atlétikára. 1955-ben 18 esztendősen lett a Vasas atlétája. Várszegi József irányításával, kimagaslóan hosszú és eredményes pályát futott be piros-kék színekben. Három olimpián képviselte Magyarországot és a Vasast.

1960-ban Rómában kilencedikként végzett, 1964-ben Tokióban ezüstérmet szerzett, míg 1968-ban Mexikóban negyedik helyen zárt a gerelyhajítók mezőnyében. Öt egyéni magyar bajnoki címén túl, Európa-bajnoki ötödik, valamint nyolcadik helyezéssel is büszkélkedhetett.

Az 1990-es években tagja volt a klub elnökségének, és emellett az atlétika-szakosztály elnökeként is dolgozott. A Vasas SC Aranygyűrű, valamint Örökös Bajnok kitüntetésekkel köszönte meg pályafutását - írja honlapján megemlékezésében korábbi klubja, a Vasas SC.

Férje Rudas Ferenc, a Ferencváros korábbi válogatott labdarúgója, edző, sportvezető volt, aki 2016. február 11-én hunyt el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát