Létrehozva: 2016.12.20.

Gyászol a magyar futball: elhunyt a válogatott védő

Örökös bajnokát veszítette a Honvéd. Tragikus hirtelenséggel ment el az Ajax legyõzõje.

Tragikus hirtelenséggel, 65 éves korában elhunyt Lukács Sándor. A halálhírről a védő egykori klubja, a Honvéd hivatalos honlapja számolt be.

Lukács 15 évig (1968 és 1983 között) volt a kispestiek labdarúgója. A balhátvéd 18 évesen mutatkozott be a Honvéd élvonalbeli csapatában. Itthon 1980-ban bajnoki címet nyert, és négyszer végzett a dobogón a nevelőegyesületével. 261 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és 6 gólt szerzett.

A Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) 5, az UEFA Kupában 18 meccsen játszott. Utóbbi sorozatban góllal vette ki a részét az Ajax 4-1-es legyőzéséből. Kétszeres Közép-európai Kupa-döntős.

A válogatott címeres mezét 10 alkalommal öltötte magára. Többek között Franciaország, a Szovjetúnió és Ausztria ellen is győztes csapat tagja volt.

1983-ban az MTK-hoz igazolt, majd alacsonyabb osztályú csapatokban vezetett le, míg 38 évesen vissza nem vonult. 1996-ban a tartalékcsapat edzőjeként tért vissza Kispestre. Később távol került a labdarúgástól, de a klub örökös bajnokaként rendszeresen részt vett a Honvéd-öregfiúk hagyományos év végi találkozóin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját