Létrehozva: 2020.11.13.

Gyász: meghalt koronavírusban Árpa Attila barátja

Mérhetetlen fájdalom, amelyre senki sem számított: egy fiatal, erős sportolót, Hajós Pétert is legyűrte a koronavírus.

A férfi már régebb óta birkózott a vírussal, de Petya - ahogy szerettei hívták – viszonylag hosszasan jól viselte a betegséget, csak hőemelkedés és köhögés volt a tünete, otthonról még dolgozni is tudott. Bízott benne, hogy ennyivel át is vészeli, hiszen fiatal még és erős, nem lesz semmi baj. Ám november elején olyan fulladásos roham jött rá, hogy a mentők vitték be a kórházba. Ott bebizonyosodott: a Covid megtámadta a tüdejét, előbb tüdőgyulladást, majd tüdőembóliát kapott.

A családja nagyon megijedt, amikor a férfi kórházba került, de bízott abban, hogy a magyar bajnok amerikai-focista ebből is feláll majd. Sajnos tévedtek: november 9-én Petya keringése összeomlott, az orvosok nem tudtak rajta segíteni.

A hazai amerikai-futball legismertebb képviselője, Árpa Attila is megrendülve értesült a halálhírről.

Fotó: TV2

„Egy kiváló sportembert veszítettünk el, őszinte részvétemet fejezem ki a családjának. Nagyon fontosnak tartom, hogy a járvány miatt most a védekezésre helyezzük a legfőbb hangsúlyt, ezért szövetségünk vezetősége úgy döntött, hogy felfüggeszti a bajnokságot, sőt, bizonytalan ideig edzések sem lesznek„ – mondta Árpa a Blikknek.

A férfit a sporttársai is mélyen gyászolják, mint mondják: már sosem lesz olyan semmi sem nélküle.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist