Létrehozva: 2020.02.10.

Gyász, elhunyt a legendás magyar sportvezető

Kilencvennégy éves korában elhunyt Bonn Ottó, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) tiszteletbeli főtitkára.

Szerző ST

Az MKKSZ honlapja felidézi, hogy az ország egyik legsikeresebb sportdiplomatája 1926-ban született Olaszországban, és 12 éves koráig ott is élt a családjával. Közel laktak a tengerhez, így szinte minden nap vízre szállt szandolinnal (kajak formájú, lapos fenekű hajó). Aztán az 1940-es évek elején már a budapesti Lágymányosi-öbölben lévő Levente Sport Egyesület tagja volt, kajak egyesben és négyesben, valamint kenu tízesben szerepelt. A második világháború után a Közalkalmazottak SE színeiben versenyzett, sportpályafutását 1947-ben zárta le.

Az MKKSZ-be 1949-ben lépett be, mint titkár, majd 1951-től az akkor újjászervezett Országos Testnevelési és Sportbizottságnál, a későbbi OTSH elődjénél dolgozott, mint az evezős, kajak-kenu és vitorlás szövetség előadója. Ebben a minőségében részt vett 1952-ben a helsinki játékokon, így szemtanúja volt az első magyar kajak-kenus olimpiai érmek megszületésének, négy évvel később pedig szintén a helyszínen, Melbourne-ben szurkolt a sportág első magyar olimpiai bajnokainak, Urányi Jánosnak és Fábián Lászlónak.

1954-ben a legendás maconi világbajnokságon került be az ICF igazgatótanácsába, amikor a sportág egyik európai képviselőjévé választották, majd 1960-ban a szervezet második, 1970-től 1990-ig első alelnökeként dolgozott. Közben 1988-tól 12 éven át az ICF főtitkára volt, ebben a tisztségében sokat tett az egyetemes kajak-kenu fejlesztéséért, valamint a nemzetközi szövetség taglétszámának emeléséért – írja a kajakkenusport.hu.

Hosszú és rendkívül sikeres sportvezetői pályafutása alatt nemcsak a kajak-kenu sportágban ért el jelentős eredményeket, 1965-ben a budapesti Universaide, míg 1966-ban a budapesti atlétikai Európa-bajnokság szervezőbizottságának lett a főtitkára, 1971-től pedig tíz éven át a Központi Sportiskola (KSI) igazgatója volt.

Visszavonulása után lett az ICF tiszteletbeli főtitkára, az MKKSZ tiszteletbeli elnöke, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli tagja.

Az MKKSZ megalakulásának 75. évfordulójára megjelent az „Ahogy tőlünk telt” című interjúkötetben Bonn Ottótól mint nagy idők tanújától azt kérdezték, hogy mitől ennyire eredményes a magyar kajak-kenu.

„Attól, hogy mindig van kiről példát venni, mindig van kitől tanulni, hiszen a siker generációkról generációkra öröklődik” – nyilatkozta akkor, 90 évesen.

A 94 éves korában, szombaton, otthonában elhunyt Bonn Ottót a Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Szerző ST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát