Létrehozva: 2019.11.13.

Fordult a kocka, ennyi pénzért mondhat igent Dárdai Pál a kérőjének

Nincs lefutva a dolog, sőt! Többet kereshet a kiesőjelöltnél, mint korábban a Hertha vezetőedzőjeként.

Habár az első német sajtóértesülések még arról szóltak, hogy Dárdai Pál jobb ajánlatra vár, azóta kiderült, mégsem kosarazta ki a kérőit. Mint arról már a Ripost is beszámolt, a Herthától történt nyári távozása óta pihenő és magát képező magyar labdarúgóedzőt a Bundesligában a kiesés szélére sodródott Köln és Mainz kispadjára is hívják megmentőnek.

Szűk fél év pihenés után visszatér a Bundesligába?
Fotó: Getty Images

A Nemzeti Sport értesülése szerint Dárdai – ellentétben a keddi német hírekkel – nem mondott nemet a kölni vezetőknek, akik órákig tárgyaltak vele Berlinben. A sportnapilap szerint „a hét második felében még bármi megtörténhet”, de korábbi szövetségi kapitányunk bővebben egyelőre nem kívánt nyilatkozni a témáról.

A Kicker is hírül adta, hogy „Dárdai nem mondott kategorikus nemet” a Kölnnek, és „elképzelhetőnek tartja” a megegyezést.

A klub vezetői is őt tartják favoritnak, ugyanakkor még másokkal is egyeztetni akarnak, és elsőként új sportigazgatót is kineveznek (erre a posztra Horst Heldt a legesélyesebb).

A Blikk szerint a 17. helyezet Köln és a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainz is évi egymillió eurós (334 millió forint) fizetést adna Dárdainak. Ennél úgy is kevesebbet keresett a Herthánál, hogy kiesőjelöltből jó középcsapatot faragott a berlini csapatból, és munkájával milliárdokat hozott a klub konyhájára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda