Létrehozva: 2015.07.15.

Feneke a munkaeszköze a pucér golfozó csajnak - fotók

Az ütésben segíti, csak a tükörben zavarja az átlagosnál valamivel erõsebb popsija. Ez legyen a legnagyobb baja!

Pucérra vetkőzve állt modellt Sadena Parks az ESPN magazin különszámához. Fotósorozata az egyik legkülönlegesebb mind közül, pedig tornászlánytól a teniszbajnokon át focista és gördeszkás csajokig sokan megmutatták – szinte – mindenüket.

A vele készült beszélgetésből kiderül: az amerikai sportolót egyedül felnevelő édesapja már kisgyermekkorában megismertette a golffal. Nem akarta dadára bízni, ezért magával hordta a pályára. Sadena 9 éves kora óta játszik, három esztendővel később pedig már versenyen indult – és bőgve, tökutolsóként zárta.

Egészen más miatt sírt akkor, amikor az első versenyei egyikén rasszista megjegyzést tett a bőrszínére egy néző. Máskor pedig az ellenfelek szülei vádolták csalással. Apja akkor azt mondta neki: azért kell keményen dolgoznia a sikereiért, hogy megváltoztassa mindezt a sportpályákon.

Az edzőtermekben is keményen dolgozik, csak azt fájlalja, hogy nem viheti túlzásba az erősítést. Azt ugyanis megsínylené a ruganyossága. Ráadásul hiába szeretne kicsit vékonyabb lenni, munkaeszközként is kell tekintenie a testére.

A fenekem nagyobb, mint amilyet szeretnék. De tudom, hogy ez erősebbé teszi az ütésemet.

Sadena azt azért hozzáteszi, amikor valaki beszól neki, hogy szép a s…ge, olyankor arra gondol: "kösz, a tiéd lehet, odaadom, ha akarod."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát