Létrehozva: 2016.06.02.

Ezt látni kell! Filmen a magyar válogatott titkai és szitkai

Exkluzív dokumentumfilmet mutat be a TV2. A tévések négy éven keresztül kamerákkal mindenhová követték a magyar labdarúgó-válogatott tagjait.

A TV2 kamerája ott volt a taktikai megbeszéléseken, az edzéseken és az öltözőkben. A film megmutatja mindazt, ami általában titokban marad.

A Magyar csapat – Még 50 perc... című dokumentumfilmet 250 órányi nyersanyagból készítette Muhi András Pires rendező-operatőr. A 74 perces alkotást az Aréna Pláza mozitermében mutatták a sajtó képviselőinek, a nagyközönségnek pedig június 9-én, csütörtökön 21.20-kor mutatja be a TV2.

Muhi hangsúlyozta: a film nem a magyar futballról, hanem a válogatottról szól.

"Az volt az alapkoncepció, hogy ne propagandafilm, hanem

a kulisszák mögötti világot bemutató alkotás legyen, ahová nagyon ritkán pillanthatnak be a nézők.

A film címére (Még 50 perc) is magyarázattal szolgált a rendező:

"Háromszor hangzik el a filmben a meccsek szüneteiben, hogy még ötven perc van hátra. A csapat a pótselejtezőre érett meg annyira, hogy megértse, a félidőtől nem negyvenöt, hanem ötven percig kell koncentrálni."

A forgatás során három szakember, Egervári Sándor, Dárdai Pál és Bernd Storck irányította a válogatottat. Pintér Attila idején - nyilván a kapitány döntése miatt - nem forgathattak. Muhi azt is elmondta, elsőre nem minden játékos állt pozitívan a dologhoz.

"Az elején néhány játékos ellene volt, a forgatás során többször is előfordult, hogy finoman szólva arrébb küldtek. Aztán mindenkivel jó viszonyba kerültem, megszokták a kamerát."

A filmben több mint 30 alkalommal hangzik el valamilyen szitokszó. Ezzel valamelyest megidézi a magyar futballtörténelem első ilyen jellegű alkotását, az 1981-ben készült, Mészöly, a kapitány című anyagot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló