Létrehozva: 2015.07.23.

Ez az álommunka a magyar fociban!

Megtaláltuk minden fociedzõ ideális állását. Úgy tûnik, a fiatalok mellõl egyenes út vezet a felnõtt válogatott kispadjára. Vajon mi a közös Bernd Storckban és Egervári Sándorban?

Megtaláltuk a magyar labdarúgás legjobb edzői munkáját. A magyar U20-as válogatott kispadjára kell leülni, mégpedig azután, hogy a gárda kijutott a világbajnokságra. A torna után garantáltan szövetségi kapitány lesz az illetőből.

Egervári Sándor így került 2010-ben a felnőtt-válogatott élére, s ezt az utat járta be Bernd Storck is. Kettejük története hasonló: hetekkel az U20-as torna előtt vették át a már kijutott csapatot, onnan pedig egyenes út vezetett a felnőtt válogatott élére.

Egervárival 2009 őszén harmadikok lettek a fiatalok, a szakembert pedig 2010 nyarán választották meg. Bernd Storck idén nyáron a nyolcaddöntőbe vezette a húszéveseket, most pedig Dárdai Pál helyét veszi át.

Korábban is volt már példa arra, hogy az utánpótlásból emeltek át szakembert a válogatott élére. 2001-ben Gellei Imre, 2006-ban pedig Várhidi Péter lépett egy nagyot előre a fiataloktól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját