Létrehozva: 2021.06.14.

„Nem adom föl” – a halált megjárt Eriksen üzent a világnak

Sokak szerint vissza kell vonulnia a túlélt szívleállás után, ő mégsem adja föl és újra pályára lépne? Eriksen üzent a kórházból.

Szombati drámája után először nyilatkozott Christian Eriksen. A dán-finn Eb-meccs 43. percében összeesett, majd a pálya szélén szívmasszázzsal és defibrillátorral újraélesztett futballsztár egy olasz sportnapilapnak nyilatkozott koppenhágai kórházi szobájából.

Erikson a történtek ellenére visszatérne a focipályára?
Fotó: AFP

A helyszínen és a tévében is tömegeket sokkoló szívleállását túlélő Eriksen az ügynökén keresztül üzent a kórházból. Már jól van, de az ilyenkor szükséges vizsgálatok miatt egyelőre nem engedték haza.

Amikor hordágyon levitték a pályáról, hál'istennek már magánál volt
Fotó: AFP

„Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, nem adom föl! Már jobban érzem magam, de meg kell tudnunk, mi történt”

idézte az ügynökén keresztül az Internazionale 29 éves középpályását a Gazzetta dello Sport.

A sportoló szívleállásának oka még nem ismert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tóth Gabi nem bírta ki: visszavágott Mikes Annának

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok