Létrehozva: 2016.11.14.

Ennyit ér az NB I, még Andorra ellen is kevés ez a szint

Csupán két itthon játszó labdarúgó kapott szerepet a vasárnapi világbajnoki selejtezõn. A többiek végigpadozták a meccset.

Gera Zoltán és Böde Dánielők ketten képviselték a labdarúgó NB I-et a magyar válogatottban az Andorra ellni vb-selejtezőn. Ebből kiindulva nem lesz rózsásabb a helyzetük az itthoni focistáknak az olyan meccseken, ahol jóval erősebb lesz az ellenfél.

Az első gólt Gera lőtte, őt váltotta Böde a 84. percben, tehát egyszerre legalább két NB I-es játékos nem is volt pályán. Lovrencsics Gergő, Fiola Attila, Dibusz Dénes, Vida Máté, Hangya Szilveszter, Pintér Ádám és Elek Ákos végig a kispadon ücsörgött.

Kicsit árnyalja a képet, hogy az NB I-esek száma magasabb lenne valószínűleg, ha nem sikerül ennyire jól a nyári Európa-bajnokság. Most a kezdőben ott volt Bese Barnabás, Korhut Mihály, Lang Ádám és Nagy Ádám is, mind a négyen nyáron igazoltak külföldre.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát