Létrehozva: 2019.05.17.

Elképesztő módon búcsúztatják Dárdait a berlini szurkolók

Menesztett edzõt így még tán soha, sehol nem rajongtak körbe a drukkerek. Fintorogva fogadták az utódát.

Dárdai Pál négy és fél év után szombaton búcsúzik a Hertha BSC kispadjától.

 

A népszerűsége azonban töretlen, sőt: a berlini szurkolók a csapat hétközi nyílt edzésén százával álltak sorba a menesztett magyar edzőnél.

 

A vendég Bayer Leverkusen számára a Bajnokok Ligája-főtáblás negyedik hely lesz a tétje a holnapi, Hertha elleni szezonzáró mérkőzésnek. A hazai csapatnak „csak” a minimális célként kitűzött tizedik pozíció megszerzése múlik rajta, Dárdai számára mégis különösen fontos a búcsúmérkőzés.

Csak még egy remek meccset kívánok magamnak. Beleadunk mindent a legvégéig, ez érezhető az edzéseken is

– mondta a korábbi, hat találkozót számláló vereségsorozatba belebukott magyar vezetőedző.

"Egy újabb hazai győzelem lenne a legjobb útja elbúcsúznunk az edzőnktől. Mindent meg kell tennünk, hogy Pál méltó módon távozhasson"

– mondta a csapat korábbi BL-győztes vezéregyénisége, Salomon Kalou.

Erre a szép búcsúra megvan az esély, hiszen a tavaszi vereségsorozat után, két döntetlent követően legutóbb már két szép győzelmet aratott a Dárdai-csapat. Méghozzá a kritikusainak parádés válaszként gólerős támadójátékkal (3-1 hazai pályán a Stuttgart ellen, majd 4-3 Augsburgban). Nem véletlen, hogy az ultrák egy korábbi hazai meccsen kiálltak az edző mellett.

 

Most pedig sokan már-már hősként ünnepelték őt a Hertha élén vezetett utolsó nyílt edzésén.

Pál! Páál! Pááál!

– jelezték a drukkerek kiáltásai a Berliner Zeitung helyszíni riportja szerint, hogy Wilmersdorfban a 600 fős közönség java része rá kíváncsi: minden játékosa előtt tőle kértek autogramot, őt ostromolták közös képért, vele akartak pár szót váltani.

Ezért kár volt meneszteni

"Akkor már egyáltalán nem kellett volna elbocsátania őt Michael Preetz menedzsernek. Valami nagy megoldást ígért, aztán pont az ellenkezője lett belőle: szükségmegoldás"

– kritizált a 63 éves Andreas a Morgenpostban.

Õ többekhez hasonlóan különösen azt nehezményezi, hogy Dárdait nem egy beígért neves és sikeres edző váltja.

Miután a jelöltek sorra utasították vissza a Hertha vezetőit, a klub utánpótlásától érkezett, szakvezetőként tapasztalatlan, ráadásul hajdan játékosként is (Dárdai 297-es klubrekordjával szemben) csak 62 Bundesliga-meccsig jutó Ante Covic lett a befutó.

Rekorddal búcsúzhat

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy ha a Hertha nem kap ki a vendég Leverkusentől, akkor Dárdai Pálnak a legjobban sikerült tavaszi idény ellenére kell távoznia. 2015-ös kinevezése óta mind a négyszer elmaradt a mostani 19 ponttól a berliniek tavaszi teljesítménye. Mi több, a jelenlegi 43 ponttal már beállították az előző kiírásban elért eredményüket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját