OLDALVONAL

Életveszélyben volt, lemondott az életéről az Újpest egykori sztárja

Életveszélyes fertőzést kapott az Újpest korábbi labdarúgója, aki a magyar válogatottban is szerepelt.
  • Szerző: mv

Rostás Sándor két hónapot töltött a jászberényi kórház gasztroenterológiai osztályán, ahol egy súlyos fertőzés miatt kezelték.

Szerencsére már túljutott az életveszélyen, de az nso.hu-nak elmondta, volt olyan pillanat, amikor már lemondott az életéről.

"Azóta sem tudom, mi volt a pontos diagnózis, mitől keletkeztek ronda kelések a lábamon, mitől dagadt be a vádlim. Kiderült, a súlyos fertőzés mellett akut gyomorfekélyem is van. Lefogytam húsz kilót, az izom eltűnt a combomról, a karomról, és annyi erőm van, mint egy ötéves gyereknek.

Nem titkolom, már felkészültem a legrosszabbra.

Az elmúlt két hónapban kétszer is halálközeli élményem volt..."

A heol.hu szerint az 56 éves, egyszeres válogatott focista gyógyulásához irányított véradásra van szükség. Szeptember 8-án Rostás szülőfalujában, Jászjákóhalmán egész napos program keretében gálameccsen lépnek pályára az Újpest FC legendái, hogy bevételhez juttassák a betegeskedő játékost.