Létrehozva: 2020.02.28.

Elátkozták az NB I-es edzőt? A csapata közelébe sem mehet

A 23. fordulóban már ötödik alkalommal kell helyettesítenie valakinek Giuseppe Sanninót. Eltiltások után biztonsági óvintézkedés. Csak tévén nézheti a csapatát.

Az NB I 23. fordulójában már ötödször nem Giuseppe Sannino dirigálja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát. A 62 éves olasz edző most nem a „szokásos” MLSZ-eltiltását tölti: a klubja a koronavírus miatt óvatosságból, házon belül tanácsolta el a Diósgyőr elleni meccsről, sőt még a csapat közeléből is.

Eddig legalább a lelátóra felülhetett – most a stadionba se mehet
Fotó: honvedfc.hu

Sannino két szabadnapot adott a focistáinak a szombati, PAFC elleni 1-1 után, kihasználva, hogy két sűrű sorozat között ezúttal nincs hétközi meccsük. A RIPOST információja szerint több játékos külföldre utazott, és az olasz szakemberek is villámlátogatást tettek Lombardiában. Ők most elővigyázatosságból nem mehetnek a csapat közelébe sem, mert „kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt területeken élő emberekkel”.

A Honvéd közleménye szerint „felelős klubként mindent megtesz az egészségügyi válsághelyzet megoldásáért, a járvány terjedésének megfékezéséért”, és az elővigyázatossági intézkedéssel „a szurkolóit, játékosait és a klubnál dolgozó kollégákat” védi.

Ne kockáztassanak a szurkolók se!

A Honvéd az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával összhangban arra kérte azokat a szurkolóit, akik az elmúlt hetekben kapcsolatba kerültek az érintett területeken járt emberekkel, vagy maguk is oda utaztak: ezúttal inkább csak televízión keresztül biztassák a csapatot a DVTK ellen.

„Jól vagyok, és alig várom, hogy visszatérhessek a csapathoz. Amikor visszajöttem Olaszországból, a klubvezetők a riasztó hírek hallatán érthetően az óvintézkedés mellett döntöttek. A repülőről leszállva megmérték a hőmérsékletünket. Mielőbb adok kenetet is a teszthez, hogy a fertőzést kizárva újra a srácokkal dolgozhassak a pályán”

– nyilatkozta Sannino a tekintélyes olasz futballszakíró, Gianluca Di Marzio hírportáljának.

Miután az olasz szakvezető jobbkeze, Alessandro Recenti is hasonló cipőben jár, az NB III-ban szereplő tartalékcsapat edzője, Pisont István ül a Honvéd kispadjára a DVTK elleni bajnokin.

Recenti idén már négy bajnokin volt kénytelen beugrani a főnöke helyére. Felcsúton és a Paks ellen győzött (mindkétszer 2-1-re), Székesfehérváron 0-0-ra végzett, csak a Mezőkövesd ellen (1-2) kapott ki vele a csapat.

Az olasz élvonal több csapata mellett az angol Watfordnál is megfordult Sanninót azért tiltotta el háromszor az MLSZ, mert képtelen bennmaradni a kijelölt edzői zónában. A játékvezetők hatszor sárga, kétszer pedig piros lappal büntették. Most azonban még a Honvéd albérletéül szolgáló Új Hidegkuti-stadion lelátójára se teheti be a lábát.

Helyettesít a legnagyobb király

Giuseppe Sannino helyettese a koronavírus-veszély miatt „a legnagyobb király” lesz – ahogy a kispesti szurkolók emlegetik a háromszoros bajnok Pisont Istvánt. „Ismerem a srácokat, ők is ismernek engem, úgyhogy remélem, jól megy majd a közös munka. Az a célom, hogy győzelemmel mutatkozzam be a DVTK ellen. Giuseppével jó a kapcsolatunk, az ő iránymutatásai alapján készülünk” – mondta az NB III-es tartalékcsapat edzője a honvedfc.hu-n.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda