Létrehozva: 2017.09.21.

Dráma a stadionban, fejbe lőttek labdával egy kislányt

Azonnal kórházba vitték, az állapotáról viszont nem adnak ki információt. Esélye sem volt elkerülni a balesetet.

Kórházba szállítottak egy fiatal lányt, akit New York Yankees baseballcsapatának ütője, Todd Frazier talált el egy labdával.

„Tudom, hogy az apuka, vagy a kísérője próbálta őt megóvni” – mondta Frazier, aki utalt arra is, hogy a 120 mérföld per órával (közel 200 km/órával) és ívben megütött labdát gyakorlatilag nem látni, így jóformán esély sincs arra reagálni.

Frazier az ápolás ideje alatt társaihoz hasonlóan a pályán zavartan várta a folytatást, az eset miatt a Minnesota Twins elleni találkozón négy percig állt a játék. A Yankees másik játékosa, Matt Holliday elárulta: látta, amint a sérült lány könnyeit törölték, amíg a nézőtéren ápolták.

„A gyermek, akit eltalált a labda, a lelátón azonnal orvosi ellátásban részesült, majd kórházba szállították” – áll a Yankees csapatának hivatalos közleményében, amelyben azt is hozzátették, hogy az állapotáról semmilyen információt nem szolgáltatnak ki, írja az MTI.

A Yankee Stadionban csak a két kispadot óvja védőháló, de a New York-i klub már júliusban bejelentette: komolyan fontolóra veszi, hogy a védelmet jövőre kiterjesztik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát