Létrehozva: 2018.08.15.

Dráma a focipályán: Ez kellett a Vidi csodájához

Ez a közjáték is kellett a sikerhez? A görög AEK Athén lesz a fehérváriak következõ ellenfele.

A Vidi 0-0-s döntetlent játszott a Malmö ellen a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, így továbbjutott a következő körbe. A fehérváriak szerb légiósa, Danko Lazovics a 67. percben tizenegyest hibázott.

Nem voltam ideges a tizenegyes kihagyása után, a háló szakadása még jól is jött nekünk, a kispad mellett tudtunk egymással beszélgetni. Sőt, Juhász Roland igazi csapatkapitányként feltüzelte és megnyugtatta a fiúkat

- mondta el Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője az M4 sportnak.

A Vidi már mindenképpen főtáblás lesz a BL-ben vagy az El-ben. Az álomhoz, a Bajnokok Ligája csoportköréhez a görög AEK Athén ellen kell kivívnia a továbbjutást a magyar bajnoknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére