Létrehozva: 2016.09.18.

Doll is tudja, kipukkant az Eb-csoda

A Ferencváros edzõje szerint az elvárásokat a realitáshoz kellene igazítani. A német szakember megvédte Bernd Storckot, de kicsit oda is szúrt a válogatottnak.

A Fradi labdarúgócsapata tavaly brutálisan átgázolt a magyar bajnokságon, 21 ponttal előzte meg a második Videotont. Az idei szezonban viszont beragadt a startnál a csapat, ráadásul a Bajnokok Ligájából is kiesett nagyon hamar. Emiatt rengeteg kritikát kapott Thomas Doll, a Fradi vezetőedzője, aki a Nemzeti Sportban arról beszélt, szerint irreális dolgokat várnak el a csapatától.

„A magyar válogatott jól használta ki, hogy az ellenfelek neves kulcsjátékosai hosszú és kimerítő szezonon voltak túl. A Svájc elleni vb-selejtező teljesen más lesz, borzasztó nehéz összecsapásnak ígérkezik” – tekintett vissza az Eb-re Doll, majd utalt a válogatott következő meccsére. Ha kikapunk, máris öt pont hátrányunk lesz a svájciakhoz képest a csoportban.

Hol maradt viszont az óriási bumm az Eb után?

– tette fel a kérdést Doll.

„Egyetlen magyar válogatott játékos sem tudott külföldre szerződni, Nagy Ádámot már a torna előtt kinézte magának a Bologna, Dzsudzsák Balázs Katarba költözött, ahová akkor megy az emberek, ha szép pénzt akar keresni.

Az elvárásokat a realitáshoz kellene igazítani, Bernd Storck is ezt igyekszik mindenkivel megértetni. Ha nincs hetven százalékban a labda a Fradinál, már elégedetlenkednek” – mondta a lapnak a német edző.

A Ferencváros holnap játssza a következő bajnoki meccsét, a Debrecent fogadja hazai pályán este fél kilenckor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló