Létrehozva: 2021.06.17.

Lebukott, erre a szőke nőre cserélte le a feleségét Darnyi Tamás

Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek arról, ki mondta ki a szakítást, de az biztos, hogy az úszólegenda Darnyi Tamás és a gyönyörű színésznő-műsorvezető, Jónás Rita már nem él egy fedél alatt. Pedig évtizedeken át minden a legnagyobb rendben volt, szeretetben nevelték két kislányukat, miközben a férj nevét viselő úszóiskolájában százszámra tanultak meg úszni a gyerekek.

Véget ért egy gyönyörű mese, szakított az álompár. Pedig keresve sem lehetett volna találni olyan összeillő párost, mint amilyet a négyszeres olimpiai bajnok úszófenomén és a gyönyörű felesége, a színésznőként is sikeres Jónás Rita alkotott. Őt a tévéből is ismerhetjük, már tinikorában vezette az emlékezetes Tízen Túliak Társasága című műsort a Magyar Televízióban, majd öt évig az RTL Klub Kölyökklubját. Két gyönyörű kislány is gyümölcse a házasságnak, az anyukánál elsőbbséget is élvezett a család: feladta korábbi karrierjét a lányok nevelésért.

A házaspár kétlaki életet élt, az év egyik felében Floridában tartózkodtak, másik részében Budapesten. Darnyit úszóiskolája is ide köti, gyakran látják az uszodák környékén és itt-ott a városban, de felesége sosincs mellette. Senki sem érti, mi történhetett, az okokat csak találgatni lehet.

Darnyi Tamás új életet kezdett, 54 évesen apuka lett
Fotó: MTI

„Jónás Ritát régóta nem láttuk” – mondta az egyik szülő, aki több gyerekét is évek óta a Darnyi úszósuliba hordja. „Én úgy tudom, a tengerentúlon maradt a gyerekeikkel.”

Feltűnő az is, hogy az úszófenomén az elmúlt hónapokban a korábbinál több időt tölt Budapesten. A Bors egyik olvasója Óbudán, egy csendes kis utcában figyelt fel rá. Rendszeresen, minden alkalommal ugyanabba a házba tér be délután, este, majd távozik onnan reggelente. Olykor látni egy kismamát is, aki egy pici gyermekkel jön ki a kertkapun, babakocsit tologat. A környékbeliek előtt nem titok: a bajnok új párra lelt. Egy csinos lánnyal él együtt, a babának ő az édesanyja, Tamás pedig az édesapja.

Rita rabolta el Darnyi Tamás szívét, szerelmük gyümölcse egy közös kisbaba lett
Fotó: Koncz György Nemzeti Sport

Természetesen megkeresték Darnyit Tamást, de nem kívánt beszélni. Az uszoda világa azonban csepegtet némi információt. A pár egyik ismerőse megerősítette, hogy bizony Tamás és Rita – az új asszonynak is ez a keresztneve – már egy párt alkot. Többen úgy tudják, nem is annyira új keletű a kapcsolat, úgy hírlik, már évek óta tarthat a szerelem. Úszóberkekben az is közismert, hogy a hölgy is sportoló, még válogatott is volt, jelenleg egy szakosztályt vezet, emellett csecsemőket és kisgyerekeket szoktat a vízhez, tanít úszni. Talán az úszás hozta közel egymáshoz a szerelmeseket. A hölgy egyébként a közösségi oldalán nem igazán titkolja Tamás iránt táplált érzelmeit. Például az úszószövetség Darnyit méltató bejegyzésére egy piros szívecskével és egy mosolygós kis szmájlival reagált.

Az óbudai kis utcában fotózta le a Bors az autójába beszálló új barátnőt
Fotó: Bors
Darnyi Tamás ugyanannál az autónál
Fotó: Bors

Darnyi Tamás tehát újra édesapa lett, új családot alapított. Akik ismerik, azt mondják, nagyon boldog.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját