Létrehozva: 2017.06.03.

Dárdainak elege van, hallani sem akar a fociról

Ibiza után a Balaton a magyar szakember célja. A következõ hetek nem a labdarúgásról szólnak az Európa-liga csoportkörére készülõ Hertha edzõjénél.

A Dortmund kupagyőzelmével eldőlt, hogy a német focibajnokságban hatodik Hertha selejtező nélkül, egyből a főtáblára jutott az Európa-ligában. Az őszi nemzetközi szereplésig persze még hátra van a keret átalakítása, és négy hét pihenő.

Dárdai Pál vezetőedző a Bildnek elmondta: a következő napokban Michael Preetz menedzserrel még az átigazolásokon dolgoznak. Aztán jöhet számára is a jól megérdemelt kikapcsolódás, az élet élvezete, az akkumulátorok feltöltése, hogy július 3-án újra frissen, sikerre éhesen kezdjék a munkát.

Hazautazunk Siófokra, a Balatonhoz. Most szükségem van négy hét távollétre.

Kikapcsolni az agyamat, nem az ellenfeleket figyelni, nem taktikáról beszélni. Aztán az ember újra kiéhezve jön vissza"

- mondta Dárdai, aki büszke és boldog, hogy a "sok balszerencse és sérülés ellenére" a Hertha sikerrel zárta a szezont.

A berliniek háromnapos ibizai kiruccanással ünnepeltek, de a vezetők bedobták a gyeplőt, szabadon engedték a focistákat.

"A klubvezetés és az edzői stáb számára remek kirándulás volt. Együtt hajókáztunk, három napig igazán jó hangulatban kapcsolódtunk ki.

A játékosokat nem is láttam. Nekik is megvolt a maguk programjuk, és ez így volt jó. Gondolom, ők is jól érezték magukat

- mondta Dárdai Pál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló