Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.27.

100 millió eurós ütőkártya van Dárdai kezében

Minden jel arra mutat, hogy a magyar edzőé marad a Hertha Bundesliga-csapatának kispadja. Sok más érv mellett a pénz is Dárdai mellett szól.

Habár az új ügyvezető, Fredi Bobic hivatalosan csak jövő kedden áll munkába a Herthánál, egy sajtóértesülés szerint már döntött egykori csapattársa, Dárdai Pál jövőjéről. A bennfentesek úgy tartják, hogy a szakmai és emberi érvek mellett egy100 millió eurós (35 milliárd forint) összeg is a magyar szakember maradása mellett szól.

Dárdai Pál maradására utal szinte minden
Fotó: AFP

A Hertha 100 millió eurós óriási vesztesége Dárdai edzői ütőkártyája – olvasható a Berliner Kurierban. Ez alátámasztja a Sport Bild cikkét, amely szerint Bobic már letette a voksát a magyar edző maradása, sőt szerződéshosszabbítása mellett.

Emellett szól természetesen a csapat kínkeserves benntartása a német labdarúgó-élvonalban, a klubhoz való kötődése, az őt támogató vezetők sora – és a koronavírus-járvány okozta tetemes veszteség is. A Hertha befektetője, Lars Windhorst az utóbbi két évben 374 millió eurót (130 milliárd forint) pumpált a klubba, amely ennek csaknem felét erősítésre költötte. Csakhogy az új játékosok sorával nemhogy nem tört előre, egyre hátrébb csúszott a csapat.

Dárdainak köszönhetően megmenekültek ugyan a kieséstől, de a folytatásban így is vissza kell venniük az eszeveszett költekezésből.

Míg egy új edző vélhetően teljes átszervezést kérne a vezetőktől, Dárdai éppen ellenkezőleg: azt hangsúlyozza, hogy nem szabad a korábbi ütemben igazolni, legfeljebb négy-öt helyen változtatna a kereten.

„Volt egy pillanat, amikor érezni lehetett, hogy a drágán húzóembernek igazolt játékosok még arra is képtelenek, hogy betartsák a taktikai rendet. A legfontosabb tanulság: jelenleg még nincs igazi csapata a Herthának. Nincs állandó kezdőtizenegy, nincs tengely. Egy ilyan összeomlás után megint nyolc-kilenc új játékost hozni, az nem megy”

- utalt Dárdai arra, hogy kevés célirányos igazoláson, „karakteres játékosokon” túl inkább az állandóságot, a csapat összerázódását tartja fontosnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval