Létrehozva: 2021.12.01.

Tényleg hazatér az NB I-be Dárdai Pál? A szurkolók őt követelik

Berlini menesztése után azonnal lecsapnának a magyar fociszurkolók Dárdai Pálra. Idehaza két klub és a válogatott is meg tudná szerezni a szakembert, kérdés azonban, ő hazatérne-e.

Régóta inogott a kispad Dárdai Pál alatt a Hertha Berlin felnőttcsapatánál, menesztése után egyelőre nem tisztázott, lesz-e feladata a klub utánpótlásában. Ugyanakkor a magyar szurkolók azonnal lecsapnának rá, elsősorban a válogatottnál, vagy az élvonalban is el tudnák őt képzelni.

A Bors információja szerint a tréner havi fizetése 80 ezer euró (29 millió forint) volt Berlinben. Ennél nem sokkal kevesebbért is alkalmaztak már edzőt az NB I-ben, a Ferencvárosnál és a Mol Fehérvárnál sem ritka a havi 20 milliós fizetés. Ők akár alkalmazhatnák is Dárdait.

Itthon lenne igény Dárdai Pálra (Fotó: AFP)

„A Fradinál biztos nem kerül szóba Dárdai, és ő sem szívesen dolgozna a Ferencvárosnál. Nem Peter Stöger személye miatt, egyszerűen sosem volt jó a viszony a felek között” – mondta a lapnak a neve elhallgatását kérő informátor.

Dárdai és a Ferencváros viszonya állítólag akkor romlott meg, amikor Pál 1996-ban, még 20 évesen a BVSC-t választotta a Fradi helyett.

„A Fehérvár észszerűbb választás lenne, pláne úgy, hogy a fia is ott focizik. Ugyanakkor az tény, hogy nagyon jóban van a Vidi jelenlegi edzőjével, Szabics Imrével, aki a segítője is volt a válogatottnál. A papírforma inkább az, hogy Pali Berlinben marad, legfeljebb a válogatottért térne haza” – érvelt a Borsnak a bennfentes.

Egy évig volt sikerkapitány (Fotó: Nemzeti Sport)

Marco Rossi szerződése ugyanakkor 2025-ig szól a nemzeti együttesnél, így Dárdai szerepvállalása itt sem valószínű most. Nagy kérdés, hogy visszatérhet-e a berlini utánpótlásába. Ő magáról mindig azt mondta, hogy a fiataloknál mindig számíthatnak rá, hétfői menesztése után azonban Berlinben egyelőre hallgatnak arról, folytatják-e a közös munkát Dárdaival.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére