Létrehozva: 2016.11.11.

Dárdai mindenkit meglepett, a saját csapatát is

Furán sikerült a Hertha edzõmeccse. Szokatlan feladatot kapott a magyar edzõtõl a balhés kapus. Ez volt a büntetése?

A sérülések és a válogatott meccsek miatt a kerettagjai jó részét nélkülözi Dárdai Pál. A Hertha "maradéka" azonban - kiegészülve a legtehetségesebb utánpótlás-játékosokkal - így is edzőmérkőzést játszott. A szakmai célját talán elérte ezzel a magyar edző, de a végeredmény csúfosra sikeredett.

A negyedosztályban (Regionalliga Nord/Ost) a Hertha amatőrcsapata mögött szerénykedő Viktoria 1889 Berlin ellen még a 2-2-es döntetlennek is örülhettek Dárdaiék.

A német focibajnokság élvonalában negyedik meglepetéscsapat kétszer is hátrányba került, s csak a 88. percben tudott egyenlíteni. A Dárdai-csapat góljait Alexander Esswein és Julian Schieber szerezték.

A Hertha összeállításában már a kezdésnél volt pár fiatal tehetség, de az igazi meglepetéssel a szünet után rukkolt elő Dárdai Pál. A csereként pályára küldött kapusa, Thomas Kraft jobbhátvédként játszotta végig a második félidőt. Lehet, hogy ez volt a büntetés a forrófejű hálóőr hétközi edzésen a fiatal Allen rovására előadott balhéja miatt?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát